Nem akartam elhinni, hogy már megint ez van! De megint ez volt.

Mint tavaly télen is, amikor életem szerelme először szánta rá magát, hogy randira hívjon. Erre mi történik? Bejött a hideg – nem is olyan nagy hideg, csak 1-2 fok, szóval nem mínusz 10 fok –, és a kezem úgy nézett ki, mintha a sütőbe tették volna, aztán ügyetlenül felvagdosták volna.

Piros volt. Kicserepesedett, sőt, berepedt, széttöredezett! Hámlott. Ronda volt. Most el lehet képzelni, hogy valaki egy ilyen kezet szorongasson egy randin! Nem hiszem el, hogy ez mindig velem történik!

És most megint elért a téli átok. Ha kint hideg van, talán egy kicsit fagy is meg szél is van, akkor nekem annyi.

– Az a baj, hogy kiszáradt a bőröd – mondta Lili, aki a legaranyosabb barátnőm. – Nem elég hidratált, érted.

– Jó, de miért? Miért?

– Hát, gondolom, alacsony a levegő nedvességtartalma. Egész nap az irodában ülsz, nem?

– De.

– A fűtés is szárítja. Használj valami kézkrémet, ami hidratál. És ha rám hallgatsz, húzol kesztyűt!

– De kocsival vagyok. Arra a kis időre, amíg besétálok a parkolóból az irodába…

– Hallgass rám, hordj kesztyűt – csicseregte Lili. – Hidd el, tudom, mit beszélek. Az anyám bőrgyógyász.

Lili anyjának tanácsát megfogadva, no meg a saját érdekemben, behódoltam az időjárásnak. Félretettem a divat iránti megszállott imádatomat, és befedtem a kezemet kesztyűvel, az arcom elé pedig sálat tekertem.

– Télen nagyon sokat szenved az arcbőr – magyarázta Lili anyukája, aki bőrgyógyász. – Az arcot nem fedjük be, ezért nagyon ki van téve az időjárás viszontagságainak.

Vettem észre! Viszketett a bőröm, húzódott, és kipirosodott.

– Krémet használsz? – kérdezte Lili anyukája, aki bőrgyógyász.

– Igen, olyat, ami…

– Amilyet éjszakára kell?

– Nem…

– Miért nem? Lili nem mondta? Neki mindig szólok, hogy télen olyan krémet tegyen a bőrére, amit általában éjszakára használunk.

– De miért?

– Mert a hidratálók vizesek. Az éjszakai krém viszont inkább zsíros állagú. Jobban véd.

– Ezt nem tudtam.

– Gondolom, sminkelsz is.

– Igen.

– Akkor erre a krémrétegre tegyél alapozót is. Télen hasznos a smink. Az is véd. És ne feledkezz meg az ajkadról se!

– Az ajkamról?

– Nem szárad ki?

– De igen. Most, hogy így mondod… Állandóan megnyalom, mert száraz.

– Ha megnyalod az ajkad, attól még szárazabb lesz. A nyál sós.

– Valóban?

– Igen.

– Jaj!

– Menj el illatszerboltba, vegyél ajakstiftet, és folyton legyen a zsebedben. Nem elég, ha naponta egyszer kened be.

– Hát hányszor kenjem?

– Ahányszor csak tudod!

Ezután még csacsogott nekem arról, hogy télen nemcsak a kinti hideg kihívás a bőrnek, hanem a benti meleg is. Merthogy kintről, a mínusz két fokból bejövünk a huszonkét fokos szobába. És ez óriási hőkülönbség.

– A tested nem viszket? – kérdezte.

– Most, hogy így mondod… igen.

Valóban. Nemcsak az arcom szenvedett, hanem az egész testem. Amint beértem az irodába, és levettem a kabátomat, már vakaróztam is. Volt, hogy véresre vakartam a bőrömet…

– Használj testápolót! – tanácsolta Lili anyukája, aki bőrgyógyász. – Azért viszket a bőröd, mert kiszárad. Ne vakard, inkább kend be!

Na jó, álljon meg a menet! A főnököm jó fej, de azért nem tenném így próbára a türelmét. Vigyek be az irodába egy flakon testápolót, és kezdjem magam kenegetni? Elpöttyintettem néminemű aggályokat, de Lili anyukájának mindenre volt válasza. Elvégre bőrgyógyász.

– Még otthon, reggel kend be, munkába indulás előtt! – mondta mosolyogva. – A testápoló beivódik a bőrbe. De ne hidratálót használj, hanem zsírt tartalmazó testápolót. Nagy hidegben nem jó hidratálni. A víz belefagy a bőr pórusaiba.

Az összes tanácsot feljegyeztem magamnak. Aztán eszembe jutott valami.

– A páromnak is van egy kis gondja. Kipirosodik és hámlik a bőre, borotválkozás előtt és után is. Ez is bőrprobléma?

– Juli, nemcsak a nőknek lehetnek bőrproblémáik! A férfiak és a gyerekek is kínlódnak. Nekik is begyullad a bőrük.

– Mit tanácsolsz?

– Használjon ő is krémet. Ne arcvizet, mert az alkoholos.

– És az nem jó?

– Az alkoholos arcvíz a fertőtlenítéshez kell. Használ after shave-et?

– Igen.

– Akkor várja meg, míg megszárad, és utána kenje be az arcbőrét testápoló krémmel. De ne hidratálóval, hanem olyannal, amit mi, nők, éjszakára használunk.

– Oké. Megmondom neki. Sőt, veszek is neki. Köszönöm.

Menni akartam, de Lili anyukája kedvesen megállított.

– Várj még! Mindig ilyen szűk csizmát hordasz?

Lebámultam a lábamra, és zavarba jöttem.

– Igen… miért?

– Nem fáj a lábujjad?

– Most, hogy így mondod… de igen. A kislábujjam mindig bepirosodik és fájni szokott.

– A csizma az oka. Túl szűk. Az ilyen szűk lábbeli összeszorítja a lábfejet és rontja a keringést. Te csináltál magadnak mesterségesen egy érszűkületet!

– Jaj istenem! Pedig úgy szeretem ezt a csizmát! Olyan csini! És divatos!

– Lehet, hogy divatos, de nem egészséges. Nincs benne elég hely ahhoz, hogy mozogjanak a lábujjak. Jobb lenne, ha azt néznéd, mi jó a testednek, és nem azt, hogy mi a divat!

– Ó! Akkor mit hordjak? Sportcipőt?

– Sportcipőt ne! Azzal az a baj, hogy átázik. A vizes lábbeli még a szűk lábbelinél is rosszabb.

– Oké… Akkor valami mást. De addig is mit csináljak a lábujjammal?

– Ne aggódj, szépen rendbe lehet hozni. Adok rá fagykenőcsöt.

– Fagykenőcsöt?

Én azt hittem, csak annak vannak fagyási problémái, aki elmegy hegyet mászni, hótalpas túrára vagy síel. De úgy látszik, nem kellenek hozzá mínuszok. Egy sima városi tél is megteszi. Már ha az embernek rossz a keringése. Vagy a cipője.

Mielőtt távoztam volna, Lili anyukája még utánam hajított pár érdemleges információt.

– És ha legközelebb bármi gond van, hozzám gyere! Ne az internetről rendelj krémet, mert az lehet, hogy nem használ. Amit én írok fel, azt féláron kapod. Csak dobj egy SMS-t és felteszem a felhőbe.

– Oké. Köszönöm. Igazán kedves.

Hát így közömbösítettem a téli átkot. Sok macera, de megéri.

Mivel a fejbőröm is száraz és töredezett volt, tettem rá tojássárgás pakolást, mert a neten olvastam, hogy van ilyen népi praktika.

Lilinek vettem egy csokit, amiért ilyen kedves volt, és beajánlott az anyukájához.

Nem fogok úgy tenni, mintha szeretném a telet – sose fogom szeretni! De azért most már jobban bírom, mint eddig.

Jaj, de várom már a tavaszt!