Mikor jött a tél, úgy döntöttem, meglepem a feleségemet valami téli programmal. De valami különlegeset akartam. Mert hát mi volt nekünk eddig a tél? Legfeljebb szánkózás, ha volt hó. De többnyire nincs már annyi hó, hogy bármit is csinálni lehessen. Még annyi se, hogy egy hóember kiteljen belőle. Hacsak nem egy vézna, kicsi hóember… és az is csak valahol a Bükkben.

Szóval azt mondtam magamban, jöjjön valami téli program. De nem síelni akartam, mert azt nem tudok, a feleségem pedig utálja. Valami más kellett.

S akkor hallottam a haveroktól ezekről a hótalpas túrákról. Hogy ezek milyen jók. S hogy ők is elmentek, és milyen csuda élmény volt. No hát, azt mondtam magamban, akkor hát kipróbálom.

– Mi az Alacsony Tátrába mentünk – mondta a Zoli. – Céges program volt, kötelező részvétel, de nem bántam meg. Túravezetőnk is volt. Nagy létszámnál érdemes kísérőt kérni.

– Itthon nincs lehetőség ilyen túrára?

– Hát, az elég limitált.

– Aztán mért?

– Mert nincs elég hó. Ha van hó, akkor van túra. A környező országok hegyeiben van, itthon meg nincs. De semmi vész. Mi bajod azzal, ha át kell menni egy országhatáron? Két-három óra alatt oda lehet érni. Főleg Ausztriába és Szlovákiába szerveznek túrákat. Ott vannak olyan magas hegyek, ahol van elég hó. 1500-2000 méter magasan!

– De hát mennyi hó kell ehhez?

– Hát, én úgy tudom, 40-50 centi hó a minimum. De az se mindegy, hogy mennyire friss. Ha mások már letaposták a havat, akkor összetömörödik, jegesebb, és nem olyan jó rajta túrázni. Mert akkor a hótalpak nem kényelmesek, érted. Friss hó kell hozzá.

Azt is megtudtam, hogy ezek a hótalpak ilyen sílécszerű valamik. Műanyagvázasak, alumínium fogakkal. 40-50 centi szélesek, 15-20 centi hosszúak.

– Tök jó, mert bármilyen bakancsra föl lehet erősíteni. És könnyű használni. Nem kell sokáig tanulni, mint a síelést. Megmutatják, hogy kell használni, és öt perc alatt megtanulod. Tíz perc alatt a feleséged is megtanulja. És vannak hozzá ilyen túrabotok is. Ezekkel tartod meg az egyensúlyt, ha elesnél, vagy ha összegabalyodik a lábad. Ha nagy a hó, akkor a botoknak az aljára feltesznek egy ilyen kis hótányért, hogy ne süllyedjen bele a mély hóba.

– És amúgy milyen maga a túra?

– Hangulatos. Tudod, szép a táj, csodásak a fények. Hideg, ropogós, friss a levegő. Már ha jó az idő. Nagyon figyelj, hogy megfelelő időjárás legyen, amikor mész! Van olyan téli szezon, hogy január közepéig egyáltalán nincs is hó! De ha elcsíped a megfelelő időjárást, klassz dolgokat láthatsz. A hó, a jég meg a szél elképesztő alakzatokat tud csinálni.

Szóval akkor én keresgélni kezdtem a neten, s baromi szerencsém volt. Merthogy pont elcsíptem egy túrát, amit Mátrafüredről indítottak. Mert ritkán van annyi hó Magyarországon, amennyi ehhez kell, s ha van, akkor se sokáig, de akkor éppen volt. A legtöbben egy-két napos szlovák vagy osztrák túrára mennek, de nekem sikerült elcsípni egy magyart. Emailben kellett jelentkezni, szóval hát gyorsan beregisztráltam.

Úgy volt minden, ahogy a Zoli mondta. Biztosították a hótalpakat, megadták a túraútvonalat, és adtak egy kis alapkiképzést is. Nem kellett hozzá semmifajta előképzettség, de meg kell mondjam, eleinte azért fura volt. Széjjel kell tenni a lábadat, és máshogy kell lépni, mert lesüllyedhetsz. Megvan neki a maga technikája.

A feleségem körülnézett.

– Gyerekeket nem látok – jegyezte meg.

– Ilyen fajta túrára nem szoktak gyerekeket hozni – mondta a pasas, aki kiadta a hótalpakat. – Nem elég edzettek hozzá.

– Nem? Hát akkor kik jönnek?

– Durván 25 és 60 év közöttiek vállalják be ezt a túrát. Nincsenek is gyerek méretű hótalpaink.

A feleségem akkor elbizonytalanodott.

– Hát olyan edzettnek kell hozzá lenni? – kérdezte.

– Nem árt egy kis állóképesség. Ha először próbálja, akkor fontos a fokozatosság.

Valóban. Annyira, hogy az állóképessége alapján ajánlanak az embernek túraútvonalat. Vannak 3 és 20 kilométeres túrák is. Egy kezdő nyilván nem fog egyből 40 kilométert menni, ha először próbálja.

– Nemcsak a túrák hossza különbözik, hanem a nehézségi szintjük is. Kezdőknek sík terepet vagy kisebb dombot javaslunk. Nagyobb hegyekre, hosszabb túrákra jobb állóképesség kell.

Később aztán meg is értettem, hogy miért. Sokkal fárasztóbb volt a hótalpakon járni, mint simán gyalogolni. Nagyon megizzadtam, és a feleségem is folyton panaszkodott.

– Szakad rólam a víz! – nyafogta. – Bandi, fáradt vagyok!

– Most nem tudunk megállni, szívem – morogtam. – Ahhoz túl hideg van. Ha megállunk, megfagyunk.

– De muszáj pihennem!

– Nem lehet.

Valóban nem lehetett. Ez bizony olyan mozgásforma – ha tetszik, sport –, ami folyamatos aktivitást igényel. Nem tudsz megállni. Tényleg jó fizikai állapot kellett hozzá.

Zoli mondta, hogy ahol ők voltak, ott egész évben üzemelnek menedékházak. Ezek azért vannak, hogy meg lehessen állni, pihenni, ha az ember elfárad. Oda betértek, átmelegedtek, ittak egy forró italt, aztán meg is aludtak.

A végén a feleségem kicsit morózusan csatolta le magáról a hótalpakat.

– És tetszett? – faggatta ugyanaz a pasas, aki az induláskor eligazított minket.

– Hát, végül is jó volt…

– Szervezünk túrákat Ausztriába, Szlovákiába is…

– Köszönöm, nem!

– Akkor esetleg ha újra lesz elég hó Magyarországon, értesítsük? Szerveztünk már nagyon jó túrát a Bükkbe 30 km-es távon.

– Jézusom, az mennyi idő?

– Hét-nyolc óra.

– Juj, de hosszú!

– Akkor ajánlhatok esetleg valami mást? Legalább húszféle téli sporttal foglalkozunk…

– Most csak egy takaróra és egy forró teára vágyom – sóhajtotta a feleségem. – Be akarok kuckózni és filmet nézni. Hazamegyünk, és pihizünk, ugye, Bandi?

Elmosolyodtam. Attól függetlenül, hogy elfáradt, a feleségem jól érezte magát. Tudtam, hogy élvezte a túrát. Mert csillogott a szeme.