Volt egy nagy csattanás, és akkor én már tudtam, hogy baj van. De nem is hittem, hogy megúszhatom szépszerével. Mert láttam a szarvast, mikor kiugrott az útra. Pont elém. És bár akartam volna lassítani, nem tudtam elkerülni az ütközést. Hát most mi legyen? Meg kellett állni, telefonálni. Ki kell ilyenkor hívni a rendőrséget. Hátam közepre se kívántam, de akkor is!

És ráadásként ott volt velem a feleségem. És akkor még ő is elkezdi, hogy így meg úgy! Hogy mit csináltam én? Hogy mért nem figyelek? Hogy mért nem mentem lassabban? És a többi.

Szóval hát Badacsony környékén jártunk akkor. Északra Badacsonytól. Utóbb tudtam meg, hogy errefelé gyakran megesik az ilyesmi. A rendőrség még térképet is csinált a Veszprém megyei vadakról. Megjelölték rajta, hol gyakori az állatok átvonulása. Érdemes megnézni, hol lehet vadcsapásra számítani: csatlakozzteis.hu/vadterkep

Vannak itt bőven vadak. Őzek, szarvasok, vaddisznók. És ezek kiugranak a gyanútlan autós elé. Aki, ugye, szabályosan közlekedik.

Ez a szarvas is egyetlen pillanat alatt ott termett. Szinte a semmiből. És ilyenkor mi van?

Azt én is tudom, hogy kapkodni nem szabad. Ne rántsd el a kormányt, mert ott hagyod a fogad! Akkor már inkább az ütközés. Mert ha az állatot ütöd el, abból lesz a kisebbik baj.

– Ha láttad, hogy ott áll az úton, mért nem villogtál rá? – kérdezte a feleségem.

– Nem állt az úton. Elém ugrott! És különben is tudod mit ér a villogás? Semmire se mész vele! A fény nem űzi el az úttestről!

– Akkor mért nem dudáltál rá?

Igen, azt már inkább. Rá kellett volna dudálnom. Ha időm lett volna, de nem volt.

Később tudtam meg, hogy a szerencse mégis mellénk állt. Mert ahol egy szarvas van, ott egy egész csorda is lehet. És az lett volna csak a szép, ha egy elém ugrik, aztán a többi is jön utána!

Szóval dudálni, fékezni, lassítani, megállni. Ha van idő.

De ha már megtörtént a baj, akkor mi legyen? A feleségem, a drága, azt találta mondani:

– Vigyük haza! Megfőzzük ebédre!

– Megőrültél? – mordultam rá. – Elütöttük!

– Hát nem mindegy, hogy elütjük, vagy levágjuk? Így is halott, úgy is halott! Legalább finom őzpecsenyét eszünk!

– Ez szarvas, de mindegy. Akkor se lehet elvinni.

– Mért?

– Mert nem a miénk. Azt hiszed, csak mert mi ütöttük el, már a miénk?

– Mért, kié volna? – kérdezte.

Ezen elvitatkozgattunk egy ideig. Utóbb egy barátom, bizonyos Korner Zoli, aki jogász, megmagyarázta, hogy a vad az állam tulajdona. Vagyis nekem volt igazam, nem a feleségemnek (mint általában). Tehát hiába pusztult el a vad, nem szabad hazavinni, mert az lopás.

Szóval miután elütöttük a szarvast, rendőrt kellett hívni. Mondtam a feleségemnek, ne nyúljon semmihez! Mindenről fotót kell készíteni. Meg videót.

Mert a vadelütést a rendőrség ugyanúgy jegyzőkönyvezi, mint akármi más balesetet.

A rendőr valóban meg is kérdezte, hogy mi történt. Próbáltam rekonstruálni, hogy a vad honnan ugrott ki. Mert még az se mindegy, hogy a vad honnan ugrik ki!

– És mi lesz a tetemmel? – kérdeztem.

– A vadásztársaság fogja elvinni.

Akkor tudtam meg, hogy az élő vad az állam tulajdona, az elpusztult vad pedig az illetékes vadászati társaságé. A rendőr tudta, ki az illetékes. És őket is értesíteni kellett.

És akkor ezzel még nincs vége. Mert hát a baleset az baleset, és mindig van egy felelős a balesetnél.

Zoli barátom azt mondja, van törvény a vadak védelméről, de elég bonyolult. Lényeg, hogy nem felelős érte senki, ha egy őz, szarvas vagy vaddisznó felbukkan egy gyorsforgalmi úton.

– Maximum 90 km/h sebességgel lehet menni ezeket az utakon – mondja nekem. – Merthogy számítani kell rá, hogy megjelenik egy vad. De ha van mondjuk kerítés, akkor nem lehet rá okkal számítani, s akkor az autós nem felelős.

– Hát ki a felelős? – kérdeztem.

– A vadásztársaság vagy a közút kezelője.

Oké, de az én káromat ki téríti meg? A kocsimon talán nem lesz horpadás, ha összetalálkozik egy aganccsal? Fizet a biztosító?

– Alapból az van, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, az köteles a kárt megtéríteni – mondja Zoli. – De mentesülni lehet a felelősség alól.

– Hogyan?

– Ha bizonyítod, hogy úgy jártál el, ahogy az ebben a helyzetben elvárható.

– Ahogy elvárható?

– Ja. Ezt nevezik általános felelősség tényállásnak. Igen ám, de a vadgázolás veszélyes üzem!

Ezután még tovább magyarázott, de egyre ködösebb lett. Vadgázolás esetén veszélyes üzemnek nevezik az okozott kárt. A vad által okozott kár is, meg az autó által okozott kár is veszélyes üzem.

– Ha két veszélyes üzem kárt okoz egymásnak, akkor azt vizsgálják, hogy felróható-e a baleset bármelyik fél magatartásának.

– Ez meg mi a tökömet jelent? Felróható-e a szarvasnak, hogy elém ugrott?

– A szarvasért a vadásztársaság felel. Vizsgálhatják, hogy előidézhette-e a bajt a vadásztársaság tevékenysége. Mondjuk lehet, hogy etetőt, dagonyát, valamit odatelepített a közút közelébe. És ez, tudod, odaszoktatja a vadat. De köteles vadkár-elhárítást is végezni. Nem beszélve az állományritkításról, kilövésekről. Ha ezeknek a kötelezettségeinek nem tett eleget, akkor az ő felelőssége az okozott kár.

– Lényeg, hogy nem az én felelősségem!

– A kérdés az, hogy milyen gyorsan haladtál. Ha átlépted a megengedett sebességet, akkor te idézted elő a kárt, és te vagy a felelős.

Végül legokosabbnak azt találtam, ha nem bolygatom az ügyet. Mert hát, most őszintén, megéri nekem? Még ha a vadásztársaság a felelős, akkor is nehéz fellépni az autósnak a vadásztársasággal szemben. Szóval hagytam az egészet a fenébe.

Inkább megfogadtam, hogy legközelebb még elővigyázatosabb leszek! És ha lehet, otthon hagyom a feleségemet…